2009. szeptember 2., szerda

Hahn Golf Club nyílt napja putt versennyel és gulyással

2009. augusztus 29-én délután került sor a Hahn Golf Club nyílt napjára és klubestjére a Gödi Pólus Palace Thermal Hotel Driving Range-én. Az esős idő ellenére szép számmal vettek részt a rendezvényen a Hahn Golf Academia & Club tagjai és családtagjaik, ismerőseik. Volt szabad edzés a fedett elütőkön, putt verseny, valamint gulyás főzés és élménybeszámoló is.


A golfozókat az időjárás nem szokta megakadályozni abban, hogy jót golfozzanak. A gödi driving range is megtelt szombat délután, ahol Hahn Árpád és Hahn Roland volt az érdeklődők segítségére abban, hogy tökéletesítsék swingjüket, akik pedig még soha nem fogtak ütőt a kezükbe, azok megtanulhassák az alapvető fogásokat.


Az ütögetés után a gurítás következett a putting green-en. Először egy "hétlyukas" pályán kellett a vállalkozó kedvűeknek rövid puttokkal végigmenni. Aki a 7 szakaszt 14 gurításból, vagy annál kevesebből teljesítette, az egy 3 golflabdából álló szettet kapott ajándékba.


A putt verseny második fordulójában már komolyabb tétért ment a verseny. Egy 20 méterre lévő lyukra lehetett gurítani, és aki a legközelebb gurított a lyukhoz, az egy lézernyomtatót nyerhetett, amit a Hahn Golf Club főszponzora, az Europrofil Kft. ajánlott fel. A második díj pedig a Lexus Pest felajánlásában egy golf sapka és golflabdák voltak. Nagy meglepetésre két versenyző is egy ütésből ütött a távoli lyukba, és csak a második ütésük közötti távolság döntötte el a végső sorrendet.



A golfozás végére a bográcsban elkészült a finom gulyás, amit jóízűen fogyasztottak el a klubtagok. A klubest zárásaként Hahn Árpád klubelnök tartott élménybeszámolót a Profi Magyar Golfbajnokságról és a Czech Masters Profi Golfversenyről, amelyeken fiával, Hahn Rolanddal együtt indultak. A következő klubdélutánra várhatóan szeptember végén kerül sor.

2009. július 25., szombat

Jól sikerült a Hahn Golf Academia & Club megnyitója

Jól sikerült a Hahn Golf Academia & Club megnyitója 2009. július 16-án Gödön a Pólus Palace Thermal Hotelben. A mintegy 150 érdeklődő először Hahn Árpád és Hahn Roland profi golf versenyzők match play versenyének szurkolhatott, ahol a végeredményre tippelni is lehetett. A golf nagyon összetett játék, így nem meglepő, hogy telitalálatos tipp végül is nem volt. Az összecsapást egyébként Roland nyerte 1 ütéssel.


Hahn match play


A pálya bejárása után a szállodában került sor a hivatalos megnyitóra. Hahn Árpád köszöntötte a megjelenteket, eddigi tanítványait, más golfklubok vezetőit, a golf iránt érdeklődő szélesebb közönséget, a sajtó képviselőit, üzleti partnereit és minden megjelent barátját. Megköszönte emellett fő támogatóinak - a Pólus Palace Golf Clubnak, a Lexus Pestnek és az Europrofil Kft-nek - hogy régebb óta támogatják golfoktatói tevékenységét. Elmondta, hogy az akadmémiát azok számára hozta létre, akik fejleszteni szeretnék golf játékukat, csökkenteni akarják hendikepjüket. A klubba várja mindazok jelentkezését, akik egy golfos közösségbe akarnak tartozni, szeretnének változatos klubrendezvényeken részt venni.



Ezután Hahn Csaba bemutatta az akadémia és a klub internetes felületeit, amelyeken keresztül a tagok hozzáférhetnek a tananyagokhoz, valamint tájékozódhatnak a klubrendezvényekről és tarthatják a többi klubtaggal a sportbaráti vagy üzleti kapcsolatot.



A rendezvény további részében értékes tombola nyeremények kerültek kisorsolásra a résztvevők között, valamint Dr. Bársony Farkas és zenekara játszott talpalávalót a táncolni vágyó közönségnek.

2009. június 24., szerda

Hahn Golf Academia & Club Megnyitója

Kedves Golf Iránt Érdeklődő Barátaim!







Mint bizonyára tudjátok, öcsém, Hahn Árpád az ország legjobb golfoktatója, nem mellesleg az egyetlen Profi Magyar Bajnok. Napokon belül csatlakozhatsz a Hahn Golf Academiához, és kérheted felvételedet a Hahn Golf Clubba. Az ünnepélyes megnyitó 2009. július 16-án csütörtökön 17.30-kor lesz a Pólus Palace Thermal Hotelben, ahová ezúton szeretettel meghívlak. Ha részt kívánsz venni a nyilvános Megnyitón, a következőkre kérlek:



  1. Öcsém golfoktato.hu honlapján regisztráld magad a Felhasználó létrehozása menüpontban, függetlenül attól, hogy korábban már feliratkoztál-e bármely hírlevelére vagy cikksorozatára.

  2. Amint regisztráltál és bejelentkeztél a honlapra, a Kapcsolati űrlapon küldj egy üzenetet részvételi szándékodról! Visszajelzésedet előre is köszönjük!


A megnyitó programja a következő lesz:



  • 17.00 – Regisztráció kezdete a Hotelben

  • 17.30 – Gyülekező az 1. szakasz elütőjén

  • 18.00 – Ki a jobb? – Match play verseny

  • 19.00 – Megnyitó

  • 19.30 – Hahn Golf Academia & Club bemutatása

  • 20.30 – Verseny totó eredményhirdetés

  • 21.00 – Tombola, meglepetések

  • 21.30 – Klubest

  • közben: termékbemutatók, kóstolók




A Hahn Golf Academia szolgáltatásai


Oktatási témakörök:



  1. hónap: Full swing 1.

  2. hónap: Putting

  3. hónap: Chipping

  4. hónap: Pitching

  5. hónap: Full swing 2.

  6. hónap: Játék stratégia 1.

  7. hónap: Meglepetés...

  8. hónap: Titok...

  9. hónap: ...


Oktatási rendszer:



  • Havi edzésterv

  • Heti tananyagok

  • Napi gyakorlatok

  • Előrehaladás mérése

  • Hibajavítás

  • Edző válaszol

  • Hasznos tanácsok


Módszerek:



  • Írásos tananyagok

  • Videó klippek

  • Audió emlékeztetők

  • Távszeminárium

  • Szakmai fórum

  • Bemutató videók




Fejlődni akarsz? Csatlakozz az akadémiához!




A Hahn Golf Club szolgáltatásai


Online információk



  • Ismertetők a golfról

  • Szakmai anyagok

  • Friss hírek

  • Online szabálykönyv

  • Oktató videó klippek


Közösségi kapcsolatok



  • Zárt körű fórum

  • Hozzászólás a cikkekhez

  • Saját blog lehetősége

  • Kérdésfeltevés lehetősége

  • Közös tudásbázis

  • Játékostárs keresés

  • Saját felületek


Exclusive Klub események



  • Családi klubdélutánok

  • Zárt klubestek

  • Üzleti napok

  • Club versenyek

  • Profik bemutatói

  • Közös utazások


Jól akarod magad érezni? Kérd felvételedet a klubba!